Az óvoda első étkezése a tízórai!

tízórai

Az ajánlás szerint naponta ötször kellene ennünk, nagyjából azonos időpontban. Ezzel számos betegség lenne megelőzhető, pl. az elhízás és a cukorbetegség, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Egy felmérés szerint sajnos azonban már a gyerekek 2/3-a sem eszik rendszeresen. Egy program keretében lehetőségem nyílik a Dunaharasztiban élő gyerekekkel beszélgetni az étkezési szokásaikról. Sokan azt hiszik, és sajnos az óvónők között is találkozom ezzel a hittel, hogy az óvoda első étkezése a reggeli. Vagyis az óvoda/iskola feladata a reggeli biztosítása.

Azt kell mondjam, hogy ez nem így van! Ez a szülő feladata! Ébredéshez képest nagyjából fél órán belül meg kell lennie az első étkezésnek. Ennek számos élettani oka van, melyeket most nem szeretnék részletezni. Vagyis az óvodában kapott első étkezés már a tízórai, tehát a második étkezése a napnak! Aztán jön az ebéd, uzsonna és otthonra szintén marad még egy, a vacsora!

Erről ne feledkezzünk meg! Nagyon fontos, hogy a gyerekek (és a szülők is) naponta ötször egyenek, melyből a közétkeztetés hármat biztosít! A másik kettőt otthon kell hozzátennünk. Az étlap rendszeresen ki van függesztve az intézményekben, így bármelyik felelős szülő nyomon követheti, hogy gyermeke aznap mit evett, és ehhez mérten ki tudja alakítani a fennmaradó két étkezést.

Nem kell itt villás reggelikre gondolni, csak épp egy pár falatra, hogy mire 1/2 9- 3/4 9-re gyermekünk megkapja a tízórait az óvodában/iskolában, ne legyen farkaséhes, ne kezdjen el fájni a pocakja, legyen energiája játszani, és ne induljanak el káros élettani mechanizmusok.

Szóval reggelire fel! , melyhez itt adok egy-két tippet:

– kakaó, pár szem teljes kiőrlésű keksszel

– natúr joghurt gyümölccsel, zabpehellyel kikeverve

– zabkása lekvárral

– pirítós kenyér vajjal, kakaóval

– müzli joghurttal vagy tejjel

– banánturmix

– teljes kiőrlésű kenyér szendvicskrémmel vagy felvágottal és valamilyen zöldséggel

Ha van kedved, gyere és tanulj te is dietetikustól az egészséges táplálkozásról!

Szólj hozzá!

avatar

LEHET, HOGY EZEK A CIKKEK IS ÉRDEKELNEK

Copyright © - tudatosmami.hu ǀ kapcsolat@tudatosmami.hu ǀ NAIH-88096/2015. Alphadesign 2017 Adatvédelem