NA NEEEE MÁÁÁR!

Több olyan dolog van, amiért annnnnnnyira MÉRGES tudok lenni! Többek között az egyik ilyen, amikor gyereknél kólát látok. Pláne, ha ezt felnőttől kapja. Ha egy felnőtt iszik, azzal már egy ideje nincs bajom, mert rájöttem, hogy igazából ő már tud FELELŐSEN dönteni, s ha neki ez a FELELŐS, tőlem legyen. (Bár itt nem beszélünk a szülői minta fontosságáról.) Ám amikor kicsi gyereknél látom, az kiveri a biztosítékot.

Épp a minap vonatoztam hazafelé, jó 2,5 órás út elé néztem. (Megjegyzés: Rájöttem, hogy jobban szeretek vonatozni, mint autóval közlekedni, mert a vonat út alatt -jó esetben- több emberrel találkozok, mint ha autóval mennék, ergo jobban meg tudom figyelni utazótársaimat, mondjuk úgy “vegyülök”. Egyébként bevásárolni is azért szeretek járni, hogy megismerjem mi foglalkoztatja embertársaimat, mi alapján hozzák meg vásárlói döntésüket. Erről majd talán egy másik történetben mesélek, most kanyarodjunk vissza a vonatúthoz.)

Szóval épp hazafelé tartottam a vonattal, mikor felszáll egy 7-8 éves forma kislány az anyukájával. Édesanyára a “túlsúlyos” jelzőt, nagyon enyhe kifejezésnek gondolom, sokkal inkább volt ő már kövér. Kislány normál súlyú, még…

A sietség, na meg az óriásméretű bőröndök cipelésének hatására, folyt a víz mindkettőjükről.

Végigvergődtek a kocsin, ráncigálták maguk mögött a bőröndöket, majd megtalálták a helyüket. Velem szemben. Lerogytak a szemközti ülésekre, majd egy pár perc pihegés és fújtatás után, anyuka feltette a kérdést:

“Szomjas vagy életem?”

“Életem”, na ná, hogy szomjas volt. S ekkor jött számomra a sokk. Előhúztak az óriásbőröndből egy 1,5 literes kólás palackot, majd együttes erővel elpusztították az üveg tartalmának felét.

Azon gondolkodtam, hogy helyből vagy nekifutásból verjem ki a kezükből a palackot. Már láttam magam előtt, ahogy megküzdünk az üveg tartalmáért. Anya azt hiszi, hogy nekem is szükségem van az isteni nedűre, majd mikor letipor, kedvesen elmondja, hogy ha szólok, szívesen adott volna nekem is…Pár perces kikapcs állapotom után, visszatértem a valóságba. Mint mindig, most is próbáltam értelmes magyarázatot adni magamnak arra, miért folyamodtak ehhez a megoldáshoz és miért nem töltötték meg a palackjukat csapvízzel….Nem sikerült rájönnöm.

Már éppen kezdtem elengedni a dolgot, mikor jött a második sokk. Amikor oltották szomjukat, elhelyezkedtek, majd anya a telefonért nyúlt és felhívta apát.

Az 5 perces telefonbeszélgetésből a szokásos “föntvagyunkavonatonmindenrendbenvan” mondat után, a fennmaradó 4 perc 48 másodperc arról szólt, hogy apu, képzelje el, hogy ezen az istenhátamegetti kis faluban, még egy RENDES kólát sem lehet kapni, hogy az a kóla, amit hoztak a vonatra egyáltalán nem olyan ízű, mint amilyet szoktak venni, s már alig várják, hogy végre valami RENDESET igyanak.

Ezt neeeem hiszem eeeeel!

Ezek után lehet, hogy fogok írni egyes üdítők egészségromboló hatásáról…Még nem tudom.

Tudatosan megélt szép napot!

LEHET, HOGY EZEK A CIKKEK IS ÉRDEKELNEK