20 perces mákos-tönkölyös keksz

mákos-tönkölyös keksz

Kristóf a suliban nem az ott kapott tízórait és uzsonnát eszi, csomagolni szoktam neki. Az egyik ebből mindig gyümölcs, a másik változó, hogy mi. A holnapi uzsi a gyümölcs mellett mákos-tönkölyös keksz lesz. Körbenéztem mi van itthon, miből tudok gazdálkodni, és az alábbi finomság lett az eredmény.

Egy keverőtálba mértem:

– 15 dkg tönköly fehér lisztet

– 7 dkg darált mákot

– 1 tojást

– 7 dkg barna cukrot (ezzel kicsit semleges íze van, ha nem elég édes, legközelebb mézzel lehet tovább édesíteni)

– fél csomag sütőport

– csipet sót

– 5 evőkanál natúr joghurtot. Ez nagyjából egy kis dobozos joghurtnak felel meg, de pontosan nem tudom, mert a joghurtot én szoktam készíteni. Itt megnézheted hogyan.

Összekevertem az egészet, és sütőpapírral bélelt tepsire, vizes kézzel kis gombócokat formáztam, amit utána szépen ellapítottam.

mákos-tönkölyös keksz

Előmelegített sütőben (190 fok, vagy légkeveréses 160 fok) 10-15 perc alatt készre sütöttem. Amikor szépen megpirul, akkor a belseje még egy kicsit lágy, de ez hűlés után megszilárdul.

Ebből 15 darab nagyobbacska keksz lett. Így is remek (csomagolni így egyszerűbb), de otthon fogyasztva házi lekvárral, házi befőttel, mascarponés gyümölcsökkel is el tudom képzelni.

Egyébként a vacsorai zöldborsófőzelék elkészítése közben dobtam össze ripsz-ropsz ezt a kekszet. Semmivel sem álltam többet a konyhában, azzal, hogy kekszet is csináltam, mégis egészséges és finom uzsonnát tudok csomagolni holnap.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

LEHET, HOGY EZEK A CIKKEK IS ÉRDEKELNEK

LETÖLTHETŐ ÚTMUTATÓ

Az egészséges táplálkozás nem drága! Tippek, trükkök a megvalósításhoz anyukáknak!

Kipróbált, bevezetett és bizonyított fogások 16 pontban. Olvasd el, hogyan valósíthatod meg a saját konyhádban!

egészséges ételek, egészséges táplálkozás nem drága

EZEKET OLVASTAD MÁR?

FACEBOOK OLDALUNK

Facebook

Cover for Tudatosmami
623
Tudatosmami

Tudatosmami

vércukorbarát diétáról terhességi cukorbetegeknek, IR, prediab., cukorbeteg, fogyni vágyó anyukáknak

3 days ago

Tudatosmami
#idézet #kulcslyukkiadó"A betegség gyakran kifejez valami fontosat, megvéd valamitől, segíti valaminek a feldolgozását, egyensúlyt teremt, figyelmeztet, kiutat mutat egy nehezen megoldható konfliktushelyzetből." (Buda László: Mit üzen a lelked? c. könyv részlet).Nekem régóta próbál ilyen-olyan formában üzenni, és azt hiszem mostanra sikerült meghallanom a szavát. 🕊🧘‍♀️💞☯️. Imádtam az első kötetet is (Mit üzen a tested?), ahogyan az, ez is nagy felismeréseket hozott számomra. Nagy szeretettel ajánlom mindkét kötetet. 🥰 #tudatosmami #dietetikus #dietetikusvagyok #terhességicukorbetegség #terhességicukordiéta #terhességidiabétesz #szülésután #prevenció #cukorbetegség #diabétesz #prediabetes #inzulinrezisztencia #gyerekkelvagyok #miteszikagyerek #egészségestáplálkozás #tudatostáplálkozás #életmódváltás #fogyókúra #fogyás #lassúfelszívódásúszénhidrát #teljeskiőrlésű #hozzáadottcukornélkül #vércukor #vércukorbarát #vércukorszint ... See MoreSee Less
View on Facebook

5 days ago

Tudatosmami
Bárhová megyünk, csomagolok. 🤷‍♀️Munkába, iskolába, kiránduláskor, ha biciklizni megyünk, ha utazunk...tényleg mindig...(igaz az iskolai csomagolást, a gyerekek már intézik maguknak 🥰❤).Ez nem azt jelenti, hogy ha úgy alakul, ne ülnénk be valahova ebédelni, viszont IR-esként nem szeretek semmit a véletlenre bízni, hogy vajon éppen tudok-e majd valahol, valamit venni magamnak. Illetve a gyerekeknek is azt tanítom, hogy inkább vigyenek otthonról valami egészséges ételt magukkal, mint, hogy farkaséhesen beessenek egy pékségbe, és ott mindent IS meg(v)egyenek... Ezért hát dobozolunk..Hogy mit, és mennyit viszünk, az attól függ, milyen hosszú időre megyünk. ✅ Szendvics általában mindig van, ez teljes kiőrlésű kenyérből/zsemléből készül, mellé tuti, hogy rakunk valami zöldséget. ✅ Ha hosszabb időre megyünk, akkor pedig jön még velünk gyümi is, valamilyen nasival (magok, kekszek, puffasztott rizs...)..Ti hogy vagytok ezzel: csomagoltok vagy nem? #tudatosmami #dietetikus #dietetikusvagyok #terhességicukorbetegség #terhességicukordiéta #terhességidiabétesz #szülésután #prevenció #cukorbetegség #diabétesz #prediabetes #inzulinrezisztencia #gyerekkelvagyok #miteszikagyerek #egészségestáplálkozás #tudatostáplálkozás #életmódváltás #fogyókúra #fogyás #lassúfelszívódásúszénhidrát #teljeskiőrlésű #hozzáadottcukornélkül #vércukor #vércukorbarát #vércukorszint ... See MoreSee Less
View on Facebook

7 days ago

Tudatosmami
Nem elég, hogy #hozzáadottcukornélkül készült, még jelentősen alacsonyabb a zsírtartalma is a "hagyományos" majonézekhez képest, sőt, nem tartalmaz glutént, laktózt és tojást sem.☝️ .Nagyon sok helyen elérhető, ezt épp az Auchan -ban vettem.#tudatosmami #dietetikus #dietetikusvagyok #terhességicukorbetegség #terhességicukordiéta #terhességidiabétesz #szülésután #prevenció #cukorbetegség #diabétesz #prediabetes #inzulinrezisztencia #gyerekkelvagyok #miteszikagyerek #egészségestáplálkozás #tudatostáplálkozás #életmódváltás #fogyókúra #fogyás #lassúfelszívódásúszénhidrát #teljeskiőrlésű #vércukor #vércukorbarát #vércukorszint ... See MoreSee Less
View on Facebook
Copyright © - tudatosmami.hu ǀ kapcsolat@tudatosmami.hu ǀ NAIH-88096/2015. Alphadesign 2017 Adatvédelem